Van, akiknek az jelenti a kalandot, ha otthon felejtik a bevásárlólistát, vagy túl kell élniük egy internet nélküli napot. Másoknak pedig az, ha beutazzák a világ másik felét, vagy épp barlangászni mennek. A Labirintus Udvarban mindezekről szó esik majd. Szerda délután Szabó Eszter mesél a barlangászattal kapcsolatos élményeiről, és szintén ő vezeti az Es(z)ti mesék című előadássorozatot, ahol esténként utazók mesélnek tapasztalataikról. Ezek apropóján kaptuk el őt egy kis beszélgetésre.

A barlangászat honnan, hogyan jött?

A barlangászat spontán módon jött. Budapesten tanultam, és szerettem volna találni valami olyan mozgásformát, ami egyrészt csapatsport, nem függ időjárástól, és van rá a helyszínen lehetőség. Ez az én esetemben Budapestet, illetve annak környékét jelentette. Az egyik ismerősöm átküldött egy posztert. Egy túrát hirdetett meg, hogy ki lehet próbálni a barlangászatot. Bejelentkeztem, és annyira beleszerettem már az első alkalommal, hogy aztán folytattam. Még abban az évben elvégeztem egy tanfolyamot, úgyhogy akkoriban sikerült elég aktívan barlangban lennem. Külföldön is eljutottam néhány helyre.

Miért tetszett meg ennyire?

Azért is tetszett, mert tényleg mindent átmozgat. Fizikailag is, olyan izmaimban volt izomlázam, amikről azt sem tudtam, hogy léteznek. Ezzel párhuzamosan az ember belsőjét is megmozgatja, a pszichéjét, a lelkét. Eközben egy olyan tevékenységről van szó, ami valamilyen szinten meg is próbálja az embert, tehát át kell lépni a saját határokat, a komfortzónát. Mindenképpen ismerni kell a közeget, a természetet és egymást. Azzal, hogy gyakran előfordul az egymásra utaltság ebben a sportban, az emberek közti kommunikációt, a segítségkérést, -nyújtást, -elfogadást is abszolút mértékben lehet gyakorolni. Több mindent is megmozgat, amire sokáig nem is gondoltam, csak utólag tudatosítottam, meg néha közben.

Kiknek ajánlod vagy nem ajánlod ezt?

Én szívem szerint mindenkinek ajánlom, és azt gondolom, hogy annyira sokfélék a barlangok, hogy szerintem mindenki talál magának olyat, amit megszerethet, vagy amit be tud vállalni. Sokan szokták mondani, hogy nem megyek, mert klausztrofóbiám van, vagy más hasonlóra hivatkoznak. Közben meg ismerek olyat, aki meg pontosan úgy küzd a klausztrofóbiával, hogy eljön és dolgozik vele. Ez ugyanúgy érvényes a tériszonyra is. Persze józan keretek között, megfontoltan és tervezve. Akinek hasonló nehézségei vannak, arról általában tudjuk, tudunk vele számolni, jobban odafigyelünk rá, segítjük, és olyan útvonalat választunk, ami még neki is belefér. A cél, hogy ne legyen veszélyes. Fontos, hogy az illető bátor legyen, és ne vakmerő. Ezen kívül léteznek túrák, mozgásterápiás jelleggel is, értelmileg és fizikailag akadályozott gyerekeket is hordunk le barlangba. Ez lehet, hogy furcsán vagy szokatlanul hangzik, de nagyon-nagyon szeretik, nagyon sokat ad nekik, a mozgás és az élmény szempontjából is. Ők ilyenkor olyan kihívásokat csinálnak végig, amit az egészséges embereknek egy jó része sem vállal be.

Az esti előadásod hogyan kapcsolódik a témához?

Az esti előadás egy kisebb bemutatóval kezdődik. Hoztam az overallomat, a felszerelést – sisak, lámpa, mászócuccok, ilyesmi. Ezt meg lehet nézni, meg lehet próbálni. Még agyagos, úgyhogy barlangszagú is. A másik része pedig arról szól, hogy nekem személyesen mit adott, emberileg, önismeretileg és élményszinten, társaságban. Ezután természetesen kérdezési lehetőség, beszélgetés következik. Nem előadásra kell számítani, hanem egy közvetlenebb, lazább keretű programra.

Most egy kicsit beszélgessünk a másik programodról is, az Es(z)ti mesékről, ami a TANDEM sátorban visszatérő program. Mi adta az alapötletet? Mi minden történt ott azóta?

Az Es(z)ti meséket 2014-ben kezdtük. A neve onnan jött, hogy akkor jöttem haza a Kongói Demokratikus Köztársaságból, és afrikai történeteket hoztam, saját élményanyaggal. Minden este én meséltem arról, ami ott történt velem, amit ott tapasztaltam, megéltem. Sok minden szóba került, a kis házimajmunktól kezdve az oktatáson keresztül odáig, hogy európai szemmel miken döbbentünk meg leginkább.
Ez alatt érthető az életformájuk, a szociális gondolkodásuk, a közösségük működése. 2015-ben már vendégeket is hívtam. Az akkori témát a mesék adták. A mesék széles skálája jelent meg, akadtak gömöri mesék, volt példabeszéd, zen-történetek, minden estére más jutott.

Idén mivel készültél a táborlakók számára?

Az idén utazni fogunk, mesés tájakon. Olyan utazó embereket hívtam meg, akik nem mindennapi helyekre járnak. Lesz szó a marokkói sivatagról, Izlandról – a tűz és jég országáról –, Indonéziáról és Indiáról. Szintén saját élmények adják majd az alapot. Nem úti beszámolókra kell számítani, és nem standard, „lehúzom a netről, hogy mi jellemző az országra" típusú kultúrelőadásra, ahol elmondják, milyen ételeik vannak, meg ilyesmi. Személyes történetek, anekdoták hangzanak majd el. Ez is egy közvetlen, saját képekkel és vetítésekkel illusztrált program lesz.