Az idei táborban is készül kopjafa, amelyet ismét Nagyferenc Katalin, mindannyiunk Kati nénije farag. Kati néni neve bizonyára már sokunk számára ismerősen cseng, de higyjétek el, még mindig vannak olyan érdekes történetek, amelyeket eddig nem árult el nekünk. A Gombaszögi Nyári Tábor második napján sikerült őt is mikrofonvégre kapnunk.

Hogyan került kapcsolatba a kopjafa készítéssel?

Egy művésztelepen voltam, és voltak az autómban különféle szerszámok. Ez 1978- ban volt Őrsújfalun. Az ottaniak kerestek egy embert, aki ért a véséshez, én pedig jelentkeztem, hogy megvannak hozzá az eszközeim. A történet vége az lett, hogy a telepen kifaragtam életem első kopjafáját, aztán rajtam maradt, mint szamáron a fül.

Mikor kezdett el tevénykedni a Gombaszögi Nyári Táborban?

Az egész ‘78-ban kezdődött, azóta az összes táborban ott voltam. Őrsújfalu, Abroncsos, Somodifürdő, Királyhelmec mindenhol ott voltam, és természetesen sorra készültek az újabb kopjafák. Orosz Örs főszervező az édesapján keresztül ismert meg engem, felkértek, hogy jöjjek, és mostanra már hagyományosan én készítem a kopjafákat.

Hogy tetszik az új helyszín?

Nekem ez egy régi-új helyszín, ugyanis jártam ide a Rajzszög nevű gyerektáborba, majd később a Rudnay Gyula rajztáborba is. Már akkor is a faházakban szálltunk meg, a kocsma pedig műteremként funkcionált. Gyerekkoromtól rendszeresen résztvettünk családostul a népművészeti fesztiválokon. Egyébként Krasznahorkát is szerettem, de az itteni vidék sokkal szellősebb: az ember úgy érzi, hogy kap levegőt.

Milyen a kapcsolata a táborlakókkal?

Engem a legtöbben ismernek, hiszen sok anyag van fent rólam Facebookon és Youtube-on is. Gondolom elég könnyen megjegyzik az arcomat azokról a képekről, amelyeken füstfelhőből lépek elő. Mára nagyon sok olyan ismerős van, aki odajön hozzám üdvözölni. Aki szeretné, nekem mindig kiöntheti a lelkét. Régebben, még ‘89 előtt nem beszéltünk a látogatókkal szakmai dolgokról, mert féltünk a lehallgatásoktól, sajnos előfordult az ilyesmi.

A kopjafán cipelés honnan ered?

Ez nem újkeletű dolog, már az őrsújfalusi táborban is felültettek rá. Volt ott egy úriember, aki játszotta az eszét, kéretlen tanácsokkal ostromolt minket, mintha mi nem tudtuk volna, hogy mit kell csinálni. Amikor valaki felvetette, hogy üljek fel a kopjafára, az illető habzó szájjal kezdett tiltakozni, hogy a fenekemmel megszentségtelenítem ezt a szent dolgot. Én ekkor le is szálltam róla, de a többiek kórusban elkezdték zengeni, hogy üljek vissza. Megmondták neki, hogy a fenekem az egész hét folyamán kontaktusban volt a fával, hiszen ki kellett, valahogy faragni. Azóta ez a dolog jelenséggé vált, zenével és füstbombákkal dobják fel méginkább a hangulatot. Nekem nincs tériszonyom, így nincs gondom az egésszel.

A kopjafa motívumai előre megtervezettek, vagy csak úgy kipattannak a fejéből?

Elsősorban erdélyi motívumokkal dolgozom. Vannak olyanok, amelyeket átalakítottam a saját ízlésem szerint. A jelentéseikkel természetesen tisztában vagyok, hiszen komolyan foglalkoztam a témával, mégsem tehettem, hogy hülyeségeket faragok a fára. A kérdésre válaszolva, a szimbólumok nincsenek előre megtervezve, a fa kisugárzása szabja meg, hogy éppen mi kerül rá.

Van valamilyen humoros élménye a kopjafakészítéssel kapcsolatosan?

Olyan is előfordult, hogy jobb híján lopni kellett. Ez is Őrsújfalun történt, a beígért kétéves akácfát az egész falu előtt vágta fel a fűrészesember, de használhatatlanná tette a rönköt. Ekkor megkérdezték tőlem, hogy tudtam-e, hogy ez lesz a vége. Én azt feleltem, hogy sejtettem, de nem akartam, hogy a lelkes tömeg attrakció nélkül maradjon. Így aztán el kellett mennünk lopni. A helyiek Babettákkal és Pionier motorokkal száguldoztak a környéken, hogy elnyomják a fűrész hangját. A végén szerencsésen kifaragtuk az erdőből közösen lopott rönköt.

Van olyan emlékezetes sztori, ami ehhez a helyhez kötődik?

Rengeteg. Volt, hogy indultunk hazafelé, és kifogyott a benzin, persze töltőállomás sehol nem volt a közelben. Aztán úgy haladtunk, hogy a maradék kevés benzinnel felkapaszkodtunk az emelkedőkre, a lejtőkön pedig szabadon gurultunk, de végül a tartalék is elfogyott, így tolni kellett az autót. Olyan is volt, hogy szervezőként vettem részt egy helyi gyerektáborban, a rendetleneket pedig úgy csíllapítottam, hogy futtattam őket körbe a parkoló körül. A végén ez már úgy nézett ki, hogy a gyerekek libasorban futkostak körbe-körbe. Aztán történt olyan is, hogy egy ember kagylóba lépett és nyílt seb tátongott a talpán. Már hívtuk az orvost, mikor kiabált, hogy semmi gond, van nála laposüveg. A felét a sebre öntötte, a maradékot megitta, így letudta a fertőtlenítést és a fájdalomcsillapítást is. Másnapra rendbejött.

Mit vár a jövőtől?

Én azt várom, hogy az élet újra visszaköltözik a völgybe. És most nem csak a táborra gondolok, hanem akár a népfesztiválra vagy a barlang effektívebb kiaknázására. Ezek nagyon jót tennének a környéknek, az épületek állapota nem romlana tovább. Bónuszként a jelenleg felújított épületek, vagy a frissen épült pajta is a mieink maradnak, így szép lassan lehet ezt fejleszteni. Ez a hely a felvidéki magyarok közös otthona lehet a jövőben.