Ébredek, hallom is a csicsergést (…verebek a jegenyefán...), akaratom ellenére nyílik a sátorajtó, és már az ízét is érzem: ez a Rumbó- láz, hajnalban. A napmelegtől kóvályogva kimászom hajlékomból (sátor, ami tegnap be sem ázott), és szemben fogad a táj ékessége, a gyönyörűűű, naaaagy Daru. Az emelőgépek családjába tartozó tömény acéltorony, ami úgy emelkedik a vár fölé, mint valami angyalördög a mesékben. Mindig ott van láb alatt, mégis fel kell nézni rá, és mintha már sose válnánk meg tőle, bármit is csináljunk…

Daru, a narancssárga acélrengeteg 2012-ben költözött a krasznahorkai várudvarba, miután egy tragikus incidensből adódóan leégett a vár tetőszerkezete, s így kultúránk ékességén esett csorba. A vár fennmaradt részei is megrogytak az elszenvedett tűzeset során, de számunkra értéke semmit sem vesztett magából. Daru, aki egyébként jószándékú teremtmény lévén, hűen ott maradt a dombon, megfeneklett valahol a munkában. Lelkesedése mintha egyre alább hagyna, elveszett szegény a magamutogatás kényelmében. Immár 5 éve fáradozik támogatóival azon, hogy a múzeumi tárlat újra fogadhassa a látogatókat. Az évek során kész lett a tető, helyére került három új harang, illetve elkészült a teljes felújítás projektdokumentációja és kiválasztották a komplex revitalizáció tervezőjét is’’ – nyilatkozta Daru egy ember-szóvivője. Ez önmagában igazán tiszteletreméltó eredmény. A vár alatt élő lakók megélhetése azonban így is a mindennapos kockázattal bizalomjátékozik, ugyanis a turizmus majdhogynem megszűnt. Ne tévesszük meg magunkat, ez nem csak azokat érinti, akik számára a felújítás érdekérvényesítő szereppel is bír, hiszen az érdeklődők is olyan élménytől vannak megfosztva, ami nem mindennapi a vidéken. A restaurálás azonban a jósolt idő szerint 2020-ra mindenképp befejeződik. A fennálló helyzeten (miszerint a folyamat nem halad elég gyorsan az ütemterv betartásához) a gombaszögi brigád sokféleképp próbált meg segíteni.

Március 10-én (pontosan a vár leégésének 5. évfordulóján) a táborszervezők, illetve a Sine Metu Polgári Társulás közreműködésével „forgalomlassító tüntetésre” került sor. A szemtelen Darut az emberek a „Lassítson le a vár rekonstrukciójának sebességére!” mantra kántálásával próbálták elűzni, felhívva a figyelmét, hogy már öt éve nem kapirgált más dombon, pedig már igazán elmehetne, mi hálásak vagyunk az eddigiekért. Ezt a tüntetés-szerű eseményt sokkal békésebb próbálkozás előzte meg három éve: az érintéses gyógyítás elemeit próbáltuk bevetni, amikor 2014-ben fenomén energia-áramlás céljából több, mint 1500-an öleltük át a várat, az építészeti munkaeszközök legnagyobb fészkét. A várölelést jótékonysági adománygyűjtés követte: a befolyó összegből sikerült újraöntetni a vár harmadik harangját a már rekonstruált másik két testvére mellé. Hát igen… Nehéz bármit írni, mikor ott megtörtént az egyetemes béke átélése egy közös, gyönyörű célért, minden bagatelizálás vagy túlzás nélkül! Őszintén reméljük, hogy ez az esemény hagyománnyá növi ki magát, s talán elfogadásra kerül, mint új terápiás módszer.

Ezúton szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki a harangok rekonstruálásának gyűjtésében, a vár ölelésben, a tüntetésen, illetve bármilyen más efféle eseményen aktívan részt vett! Köszönjük azoknak is, akik vitték a hírt a történtekről és így voksoltak a kulturális örökségeink ápolása mellett. Adjunk hangot a vár jövőjének, űzzük el végre a Darut máshová!

A fotókért köszönet a 2015-ös Hívd elő a Csacsit! fotóműhely résztvevőinek: Nagy Ambrusnak, Szabó Máténak és Tóth Péternek.