Az idei Gombaszögi Nyári Tábor vendége volt Marton Péter, a Corvinus docense. Az egyetemi docenssel a terrorizmusról Hangácsi István beszélgetett a Pozsonyi Magyar Szakkollégium sátrában. Az előadás címe az Iszlám terrorizmus Európában volt, amit Marton rögtön, a beszélgetés elején helyesbített.

Marton Péter, Budapesti Corvinus Egyetem munkatársa. Kutatási területe: diszciplínák: Nemzetközi kapcsolatok elmélete, külpolitika-elemzés, biztonsági tanulmányok. Témák: államépítés, nemzetközi tehermegosztási kérdések. Területek: USA, Afganisztán, Kelet- Közép-Európa.

Miért nem lehet iszlám terrorizmusról beszélni? Egy vallás azonosítása a terrorizmussal helytelen és nem is igaz. Marton helyesbítése az „iszlamista indíttatású terrorizmus”, mivel az iszlámból indult ki az az ideológia, melynek nevében ezeket a terrorista cselekményeket elkövették. Az iszlamizmus, azaz a politikai iszlám, nem reprezentatív jelenség a közegben. Ennek történeti hátteréhez legalább az 1970-es évekig vissza kell menni. Az afganisztáni háború (1979–1989) volt az pont, amikor kialakult annak a mozgalomnak a csírája, amely a mai merényletekért is felel. Ebben a háborúban az afgán helyi erőkben, amelyek egy idegen megszálló hatalmat, a Szovjetuniót és annak szövetségeseit akarták kiszorítani, harcoltak a környező államokból származó arabok is. Ez nem volt a háború egészére jellemző, csak az utolsó harmadára. Innen indult az a mozgalom, amellyel létrejött az al-Káida, aminek akkori célkitűzése nagyban különbözött a mostaniaktól: védelmi szervezetből vált terrorszervezetté. Maga, az al-Káida jelentése is támaszpontot jelent. Ezek a támaszpontok kiképzőtáborként funkcionáltak, ez később is megmaradt, csak nem terrorista cselekményekhez, hanem háborúkhoz. Az al-Káida logikája az volt, amiből a terrorista merényletekig jutottak el, hogy az arab országokban működő elnyomó rezsimeket a nyugati hatalmak tartják fenn. Így lett ennek a háborúnak a jelképes főellensége az Egyesült Államok, és vezetett el 2001. szeptember 11-hez. Persze ezt is megelőzték olyan akciók, amik szimbolikusan vagy ténylegesen az USA ellen irányultak. 9/11 után a Nyugatnak sikerült felszámolnia az al-Káidát, de a probléma ezzel nem oldódott meg.

Marton kiemelte, hogy ezt a folyamatot nagyon nem ajánlatos leegyszerűsíteni (ahogy semmi mást sem). Az emberek felé egyre több, könnyen elérhető információ érkezik, és ezzel párhuzamban egyre leegyszerűsítettebb elméletek. Ez a hatás egyszerre sújtja a potenciális terroristákat és a rettegő tömeget. A mozgalmuk szerkezete is nagyon összetett, hálózatosan építkezik, de nincs központi irányítása. Sokszor egyéni motivációk alakítják így a terrorcselekményeket, amelyek a közös ideológián alapszanak. Az egyéneknek mindig más a motivációja, ezért vizsgálják, hogy mi okozza a radikalizálódásukat. Az emberekhez könnyen eljutó brutalitás pedig segíti, hogy a radikalizálódás egyre kevesebb időt vegyen igénybe.

Integráció a jó megoldás?

Az Európába érkező muszlimok első generációja többnyire jól tudott integrálódni a társadalomba, ahova érkezett. A második generációnak azonban egzisztenciális okokból ez már problémát okozott. Ahova született, a többségi társadalom nem fogadta el, ahonnan meg a családjuk származott, ott már idegennek számítottak. Marton szerint ez jobban befolyásolja a radikalizálódásukat, mint a gazdasági okok, bár a kettő részben összefügg. A dzsihadistákra hatott a balkáni háború is, ahol szerb paramilitáris szervek Boszniában muszlimokat feszítettek keresztre, nem kisebb brutalitást tanúsítva ezzel, mint az Iszlám Állam „katonái”. Marton kiemelte, hogy nem lát jó megoldást, csak kevésbé rosszat. A kitelepítések és hasonló gondolatok a jogállamiságot számolnák fel, és a csak a szunnita réteg egy kis részére jellemző a radikalizmus miatt egy egész réteget büntetne kollektívan. Az integrálásnak vannak lehetőségei, de ez még nem számolja fel a radikalizálódást, amely a terroristák számát gyarapítja.