A Gombaszögi Nyári Tábor szerdájának délutánján Gazdag József beszélgetett a Pátria rádió sátrában Veiszer Alindával, akinek a Hír Tv csatornáján 3 évig volt adásban közéleti-kulturális beszélgető műsora. A magyarországi médiaviszonyokat szomorúan tükrözi az a tény, hogy a műsorvezetőnő után elnevezett Alinda c. interjúműsor gyártását annak ellenére fejezték be, hogy népszerűsége folyamatosan emelkedett. Ezen kívül szakmai körökben is az egyik legfelkészültebb műsorvezetőnek tartják Alindát. A sajtószabadságról szóló beszélgetést egy Závada Pállal készült interjú követte, ami a tömeghisztériáról, a gyűlöletről és a lincselési népszokásról szólt.

Hogy a két téma mennyire kapcsolódik össze, vagy sem, az könnyen lehet vita tárgya, viszont e sorok szerzője úgy véli, hogy nagyon is összefüggő témákról van szó. Pártszimpátiától és ideológiai meggyőződéstől függetlenül elmondható, hogy a világban zajló folyamatok olyanok, hogy dezinformációkon keresztül tömegek emócióira hatnak, és gyűlöletet keltenek. A demokratikus berendezkedésű államok válságjelei ezek, és még nem is új keletű hatalomszerzési technika mindez. Nekünk, kisebbségi magyaroknak, a Monarchia utódállamaiban konkrét tapasztalatunk van erről, akár a közelmúltból is. Gondoljunk csak a marosvásárhelyi pogromra vagy nálunk, Szlovákiában a mečiari évekre. Torz sajtóviszonyok között, ahol a hatalom birtokosai egy kisebbség ellen hergelik az állam polgárait, ott olyan gyűlöletlavinát indíthatnak el, aminek következményei beláthatatlanok. Erre fontos lenne odafigyelni.

A térség állami vezetői közül a magyar miniszterelnök észlelte elsők között a migrációs válság súlyosságát. Az erre adott válasz viszont az a szellem volt a palackban, amit gyűlölet formájában a lakosságra eresztettek. Ennek két olyan hozadéka is van, ami konkrétan nem a magyar állampolgárokra hatott. Az első, ami globálisan egy politikai eszköz a hatalom megszerzéséhez, elég ha csak Sebastian Kurzra vagy Matteo Salvinire gondolunk, akik az „idegen” népesség elleni hergeléssel kerültek a hatalom közelébe, és az osztrák kancellár már túl is nőtt mesterén (a magyar kormányfőn), mivel már inkább őrá tekintenek mint a (szélső)jobb vezérére Európában. A másik, ami konkrétabban a határon túli magyarokra hat, az pedig a magyar nyelvű sajtón keresztül jut el hozzánk. Már többen is elemezték, hogy hogyan kezd el, ennek köszönhetően is, a kisebbségi magyarok viselkedése olyanná válni, mint a magyarországi többségi társadalomé.

Hogy néz ki a mai magyarországi média? A tegnapi számban egy külön cikkben foglalkoztam azzal, hogy miért fontos a szólás- és sajtószabadság, de itt Alinda kapcsán is kirajzolódik az, hogy mennyire torz, nem a valós teljesítményt támogató rendszer alakult ki Magyarországon. Mi az a teljesítmény, amit támogat a hatalom? A közmédia egyperces híradói a sportesemények szüneteiben, egyes hírportálok fizetett reklámjai, mind a félelemkeltés eszközei voltak, és kisebb vehemenciával, de továbbra is annak tekinthetőek.

Maradva még egy kicsit a magyarországi sajtónál – szabad egyáltalán? Vagy éppenséggel a hatalom által nagyon is befolyásolt. A cenzúra sokszor ahhoz képest változik, hogy a hírgyártók kapcsolata milyen a hatalommal, hiszen ki vannak neki szolgáltatva, így a hatalom birtokosainak igazán nem is kell a szó klasszikus formájában egy hír lehozását meggátolni, mivel maga a sajtós fogja magát öncenzúrázni. A sajtó egyfajta „megtisztítása” megtörtént. Megszűnt a Népszabadság és a Magyar Nemzet, kormányközelivé vált az Origo, a TV2 csoport és a megyei lapok, valamint a közmédia szerkezeti átváltoztatásával a kritikus hangokat elhallgattatták. Mára pedig oda jutott ez a helyzet, hogy a Magyar Idők hasábjain támadják azt, vagy azokat, akik nem felelnek meg annak a narratívának, amelyet a kormánysajtó felépített. A hangnem pedig minden téren, kormányoldalon és ellenzéki oldalon is, egyre jobban militánssá vált.

És itt áttérhetünk arra, amiről Závada Pállal beszélgetett Gazdag József a második blokkban: hogyan működik a tömeghisztéria és a gyűlölet, hogyan fajul tettlegességbe a gyűlöletbeszéd? A beszélgetés alapját Závada könyve, az Egy piaci nap színházi adaptációja adta, ami a II. világháború utáni kunmadarasi pogromot dolgozza föl. Továbbá, a közelmúltban számos hasonló munka látott napvilágot, mint például Zoltán Gábor munkái, amelyek a nyilasterrort tárgyalják. Nem csak a feldolgozás hiánya miatt is fontos ez, hanem mivel kicsit tükröt is tart a mai társadalom elé. A humanizmus egyre kevésbé számít a társadalom által megbecsült erénynek. Ebben pedig a sajtó és az értelmiség felelőssége hatványozott. Az áthallást leginkább az adja, hogy a politikai szövegeket ugyanúgy elfogadta anno a csöndes többség, mint ahogy ma is. Az olykor arctalan tömegekkel szemben a gyűlöletkeltéssel dehumanizálják őket, és ellehetetlenítik a normális vita lehetőségét. Fejünket elfordítjuk és közömbösek leszünk, ahogy ez már egyszer megtörtént, de vétkesek közt cinkos, aki néma. Első hasáb: „Magyarország rosszkedvű, lehajtott fejű népe lassan végképp elfelejti a társas érintkezés, a közösségi együttlét, a szolidaritás hajdani, önfeledt pillanatait. A keletkezett törésvonalak családokat osztottak meg, évtizedes barátságokat fertőztek meg - olyan mélységekben hatván át a közgondolkodást, hogy az ellenségesség, a gyűlölet, a másikat megbélyegző agresszív indulat kórjától hosszú ideig nem lesz szabadulás.” Keresztury Tibor