Politikai kérdés vagy annál több?

A jogászok hashtagje a paragrafus. Nem is lenne rossz egy olyan applikáció, amely egy kulcsszó alapján generálja a különböző ahhoz köthető törvényeket. A Pro Civis Polgári Társulás már létrehozott egy online törvénytárat, amelynek az alapját a magyarra fordított szlovák alkotmány adja. Remélem, Őry Péter, az előbb említett szervezet alapítója elgondolkozik egy ilyen lehetőségen is. A Tóth Károly sátorban Őry Bukovszky László kisebbségi kormánybiztossal beszélgetett a kétnyelvűsítési hullámok mindennapi és jogi folyamatairól. Az ideológiai bokszmeccset Cúth Csaba, a Bumm.sk hírportál főszerkesztője vezette le.

Nagyban gondolkodva, Közép-Európa a nemzeti kisebbségek hazája. Bár Nyugat-Európában is vannak hasonló közösségek, így például a legkézenfekvőbb említeni a közelmúlt kapcsán a katalánokat, de ne feledkezzünk meg a baszkokról, skótokról, walesiekről, bretonokról stb. Talán az egyik leglényegesebb tényezője a kisebbségi problémák eredőjének, hogy az adott nemzetek másképpen értelmezik, mit jelent számukra maga a nemzet kifejezés.

Vegyük példának okáért Franciaországot, ahol a bretonokon kívül még nagy számban élnek okcitánok is az ország déli régiójában. Itt alapvetően nem az etnikai vagy nyelvi szempontot kell követni, hanem azt, hogy az a bizonyos egyén Franciaország állampolgára, azaz francia is egyben. Történészek ezt a nemzetmodellt – német szakkifejezéssel élve – „Staatsnationnak”, vagyis államnemzetnek hívják. Európában ezen kívül még jelen van a német nemzetmodell (Kulturnation/kultúrnemzet), amelyhez a közép-európai felfogás – nem kivétel ez alól a magyar sem – is közel áll. Ezek alapján egy francia anyanyelvű, csak német állampolgársággal rendelkező egyén nem számít franciának. Ezzel szemben egy német anyanyelvű egyén, aki Lengyelországban született, németnek számítandó. Mindezt a nemzetmodellek alapján interpretáltam, természetesen egyedi esetek is előfordulnak. Nem beszélve arról, hogy a legtöbb állam eltérő hagyományokkal rendelkezik, és itt megemlíthetjük Svájcot.

Svájc a történelmi és kisebbségkutatási publicisztikákban kantonális berendezkedése miatt többször úgy van emlegetve, mintha a kisebbségek Kánaánja lenne. Nem azt mondom, hogy ez helytálló megállapítás, de közel áll hozzá. Sajnálatos, hogy 2018-at írunk, és csak most jutottunk el odáig, hogy – a szlovák alkotmányhoz igazodva (!) – kerültek ki a kétnyelvű vasúti táblák a magyarlakta településeken. Persze, lehet mondani, hogy ettől nem lesz olcsóbb a kenyér, és ehhez hasonló – véleményem szerint – buta közhelyeket. Ha egyszerűen valamihez jogunk van mint Szlovákia állampolgárai, akkor éljünk vele! Érsek Árpád minisztersége előtt több éven keresztül komoly erőfeszítéseket fejtett ki a jogérvényesítés érdekében a Kétnyelvű Dél-Szlovákia Mozgalom, amely figyelemfelkeltő akcióival jelezte a fennálló kormány irányába, hogy ezen táblákra igenis igény van.

Bukovszky és Őry – függetlenül politikai beállítottságuktól – egyetértettek abban, hogy a kétnyelvűsítés egyfajta „minimum”, amelyet mentesíteni kell a pártpolitikai színezettől. Itt jön elő a kérdés, hogy politikai kérdésről beszélünk-e vagy egy alapvető társadalmi normáról? Lehet idealistának mondani engem, de én személy szerint nem tartom kizártnak, hogy egyszer normává alakul adott közösségeken belül a kétnyelvű feliratok elfogadása. Amikor már nem arról fogunk beszélni, hogy ezt támogatni kell, hogy hol hiányzik még, hanem már nem is kell beszélni róla, hiszen természetes lesz az, hogy az „Unikový východ” alatt ott fog szerepelni a „Vészkijárat” kifejezés. Itt a legnagyobb kihívás nem önmagunk, hanem a többségi társadalom, vagyis a szlovákság meggyőzése. Az, hogy egy alsókubini vagy liptószentmiklósi lakosnak se szúrja a szemét, ha Magyarország felé veszi az irányt, hogy Galántán vagy Érsekújváron a közlekedési táblákon nem csak az szerepel, hogy Bratislava vagy Komárno. Sok idő kell hozzá, de szerintem nem lehetetlen. A megfelelő mediális jelenléttel, marketinggel és – ami a legfontosabb – szalonképes üzenettel megvalósítható lenne, hangsúlyozva, hogy a szlovákságnak miért is lenne érdeke egy többnyelvű Szlovákia. A szlovák nemzetépítés egy napjainkban zajlódó folyamat, amely magával vonja egyes patrióta szívek érzékenységét a nem szlovák feliratok iránt.

Elindult valami, csak folytatni kell egy hatásos arzenállal, amelyben oroszlánrészt fog vállalni a többnyelvűség média általi közvetítése. Idealizmus lenne mindez? Ezt kérdem önmagamtól e cikk címének megírása óta. A jövőben kiderül…