Korábbi tanulmányaim bozótszerű emlékeiben bár ismert volt a neve, mégis egyik kedves tanárom keltette fel bennem az érdeklődést portrém alanyának munkássága iránt: „Peéry Rezső egy Márai Sándor kaliberű pozsonyi író volt”. Kassai létemre indokolt kételkedéssel láttam hozzá egyik legfontosabb művéhez, a Requiem egy országrészért c. önéletrajzi regényének olvasásához. Ha valamit is át tudott adni a pozsonyi német kovácsmester fiából lett magyar polgár, akkor az az, hogy tartogat jó pár fontos üzenetet nekünk is…

Hősünk 1910-ben született Limbacher Rezső néven, aki azok közé a Győry Dezső által „megfestett” újarcú magyarok közé tartozott, akikről előző párhuzamos életrajzomban is beszámoltam. Az I. világháború végén 8 éves, és édesapja kicsi fiának a korabeli viszonyokat ennél egyszerűbben nem is fejezhette volna ki: „Bizonytalan idők járnak, fiam, ilyenkor így van ez, pripicsku”. Peéry már a „szlovenszkói” környezetet tapasztalta meg, Csehszlovákiában szocializálódott, az Osztrák-Magyar Monarchia számára már csak történelem volt és nem megélt valóság. Az ifjú, harcias szellemű egyetemista a ’30-as évek elején a baloldali eszmék felé orientálódott elsődlegesen, ahogyan egyébként a 18 éves Márai is, akit az őszirózsás forradalom győzelmének híre annyira felvillanyozott, hogy a kommunista üzenetet tartalmazó cikkeket is publikált. Természetesen a kassai polgár utólag ifjúkori hevületéről nem szívesen, vagy inkább egyáltalán nem nyilatkozott.

Peéryre visszatérve: az általunk is jól ismert, a Gombaszögi Nyári Táborhoz is erősen kötődő Sarló mozgalom vezéregyéniségévé vált Balogh Edgár, Fábry Zoltán és Szalatnai Rezső mellett. Máraival szemben viszont ifjúkorában a szlovenszkói magyar falut és embert szerette volna szavak által kézzel foghatóvá tenni. Mindemellett a politika és a nemzetiség felé emelkedő polgári identitás és az ahhoz nélkülözhetetlen lokálpatriotizmus határozta meg erőteljesen írói-publicisztikai munkásságát. Hogy mit értünk polgári magatartás alatt? Túl sokan használjuk ezt a szót manapság is, túl sok kontextusban, túl sok különböző tartalommal, gyakran megfűszerezve azt pártpolitikai célok jogszerűségének bizonyítására. Peéry számára talán a türelmet, a korabeli Magyarország „urambátyámsága” helyett az emberséges konzervativizmust és a kifordítom-befordítom magatartást ellenezve az igazság-keresést jelentette. Talán a Requiem egy országrészért „Pista bácsija” szemlélteti ezt leginkább, aki a Monarchiában Tisza István legelszántabb híve és a nemzetiségekkel szembeni intolerancia mintaképe volt, de az impériumváltás után már csak ennyit mondott: „A hivatalban povedálunk szlovákul, odahaza pedig magyarul, ennyi az egész, kérem alássan”.

Pozsony igazi szerelmese volt, bár ő is kénytelen volt emigrálni. Az első „reszpublika” szétesését követően a Tiso-féle Szlovákiában maradt, ahol az első bécsi döntés által húzott határtól északon maradt magyarság egyik szellemi vezetője lett. A Peremmagyarok az idő sodrában c. rövid munkája a fasizmus árnyékában élő kisebbségi magyarok életéről szól, amelyet először a pozsonyi Toldy Kör adott ki füzet formájában 1941-ben. A világháború után elsők között ellenezte nyíltan a felvidéki magyarság deportálását és kitoloncolását saját szülőföldjéről, a Beneš-dekrétumok korszakát a Gondolatok a tehervagonban, avagy védőbeszéd a szlovákiai magyarok perében c. munkájában örökítette meg. Végül Magyarországra menekült, mielőtt utolérte volna a sors. Rövid ideig Mosonmagyaróvárott tanított, majd 1950-ben Sopronba került, ahol a Berzsenyi Dániel Gimnázium igazgatója lett. Máraival ellentétben – Tőzsér Árpád költeményére utalva – Mittel úrtól az 1956-os forradalom leverése után búcsúzott el. Mivel az ideiglenes Nemzeti Tanács elnökhelyettese volt, s így nyíltan részt vett a felkelésben, véglegesen el kellett hagynia a sok-sok szenvedést megélt, de mégis varázslatos Köztes-Európát. Közéleti és írói aktivitása továbbra sem lankadt, hiszen a magyar emigráció fontos lapjaiban gyakran jelentek meg cikkei, továbbá a Szabad Európa Rádió egyik munkatársa is volt. Stuttgartban telepedett le, ahol 1977-ben hunyt el az a „pozsonyi polgár”, aki egy városnak, egy közösségnek és sok-sok életnek új értelmet adott szavai által.

Mégis ismeretlen előttünk még teljes munkássága. Peéry Rezső számtalan gyönyörű és emberi üzenetei közül egyet ragadnék meg most: az egyik legnagyobb szellemi betegségünk a fanatizmus. Amikor eszmék tanításainak logikájában keresve próbálunk értelmet adni annak, miben élünk, először lássunk, és az eszmét töltsük meg tapasztalatunkkal. Azért, hogy magunknak, szlovákiai magyaroknak és minden embernek adjunk hitelt: képesek vagyunk ellenségképek, illetve gyűlölet nélkül és pöffeszkedő büszkesség helyett emberi méltósággal élni. Mert Pista bácsi az intő példa: „Pista bátyám a példa rá, hogy a volt Felvidéken a túlzó magyar, majd a túlzó csehszlovák nacionalizmus szellemét olykor ugyanazok az emberek képviselték a hatalommal együtt változó irányban, tanulságos leckét adván ezzel a nacionalizmus erkölcsi értéke felől”.