Lakatos Róbert 1990 és 1996 között a pozsonyi konzervatóriumban, majd 1997 és 2002 között a pozsonyi Zeneművészeti Főiskola (VŠMU) brácsa szakán végzett. A klasszikus zenén kívül a népzenével is foglalkozik. A kétezres évek elején az Ifjú Szívek néptáncegyüttes zenei vezetője volt, majd 2005-ben megalapította a Lakatos Róbert és a RÉV zenekart. Nevéhez fűződik a Rendhagyó Prímástalálkozó zenei együttes létrehozása. 2011-től a Kassai Thália Színház zenei vezetője. Fáradhatatlanul munkálkodik különböző zenei stílusok közelítése érdekében. Ennek szellemében hívta életre a Rendhagyó prímástalálkozót és alakította meg az Esszencia zenekart. 2011-ben megkapta az elismerő Fonogram-díjat, majd 2012-ben a Harmónia-díjat. Ha valaki zenészcsaládba születik, szinte magától értetődő, hogy valamilyen szinten érteni fog a zenéhez. Ez Lakatoséknál sem volt másként. Lakatos Róbert és fia, Áron meséltek nekem az apa-fiú kapcsolatról a szakmában, valamint a terveikről a jövőre nézve.

,,Áron már gyerekkorától fogva mindigis focista akart lenni. Hiába nógattam, hogy azért csak próbálja meg, ő semmiképp sem akart zenei pályára lépni. Amikor még kicsi volt, elvittem őt Budapestre az egyik legjobb hegedűtanárhoz. Mindent próbáltam megtenni azért, hogy kibontakozhasson a tehetsége, de próbálkozásaim eleinte csúfos kudarcba fulladtak. A fiam továbbra is focista akart lenni. Párhuzamosan vett zeneórákat és járt edzésekre. Már lényegében beletörődtem abba, hogy ő tényleg nem akar a zenével foglalkozni, amikor valamilyen égi jel hatására két éve elém állt azzal, hogy számára mégiscsak a zene az, amiben igazán kibontakozhat (Áron közbeszól: Inkább csak megjött az eszem). Most úgy döntött, hogy konzervatóriumban folytatja tanulmányait, ha minden jól megy és külön büszkeség számomra, hogy az utolsó lemezünkön már ő is szerepel. Az, hogy Áron zenészcsaládba született, már tényleg kiskorától befolyásolta az életét. Főleg a népzene és népművészet került hozzá a legközelebb, amit mai napig művel is. Tudatosan és tudatalatt is ott vannak azok a vonások a játékában, amelyeket egész gyerekkorában látott és hallgatott és szerintem ez a legérdekesebb az egészben. Bármennyire is tartózkodott ettől az egész zenészélettől, be kellett, hogy vallja: benne van a vonó. Nagyon sok fiatalnak jelent problémát a pályaválasztás kérdése. Rengetegen vannak úgy, hogy az utolsó pillanatig húzzák az időt, mert fogalmuk sincs, hogy mi az, amivel igazán szeretnének foglalkozni, és végül egy olyan döntésre jutnak amit aztán lehet, hogy egy életen át bánni fognak. Hála Istennek, hogy nálunk ez a kérdés már megoldódott. Most már ténylegesen tudja, hogy melyik az az út, amin el kell indulni és tisztában van azzal is, hogy milyen intézkedéseket kell megtennie annak érdekében, hogy valóban eljuthasson ahhoz a sikerhez, amit ő megálmodott magának. Kettőnk kapcsolatára nem volt túl nagy befolyással Áron döntése. A legnagyobb változás mindössze annyi, hogy sokkal több időt töltünk együtt, zenélgetünk, koncertezünk, próbálunk stb. Gombaszögre is együtt jöttünk és örülök, hogy itt lehetek a fiammal.’’

Lakatos Róberttől azt is megkérdeztem, hogy milyen tervekkel állt elő most, hogy ő lett a komáromi Városi Művelődési Központ igazgatója.

,,Örömmel tölt el, hogy mostantól én ülhetek a komáromi VMK vezetői székében. Amikor beadtam a pályázatot a pozícióra, mindössze egyetlen célom volt: Felvidék legnagyobb magyar városában fellendíteni a népi kulturális életet. Rengeteg tervem van a jövőre nézve. Fontosnak tartom, hogy őrizzük hagyományainkat és kellőképpen hódoljunk a kultúrának. Szeretnék elindítani több néptánc csoportot, hogy minden korosztály megfelelően sajátíthassa el a különböző táncok művészetét. Eléggé fontosnak tartom, hogy legyen a városnak profi bábszínháza és tervben van egy színjátszó csoport létrehozása. Remélem, hogy minden egyes dolgot sikerül majd kipipálnunk a bakancslistánkról és hogy idővel még több mindent tűzhetünk ki célul.’’