Táborunk érdeklődő közönsége nagy lelkesedéssel fogadta Szlovákia újonnan megválasztott köztársasági elnöke, Zuzana Čaputová érkezését. Az államfő a vele tartott beszélgetés során a Szlovákiában élő kisebbségeket érintő témákon kívül több olyan problémát említett, amely társadalmunk egészére is kihatással van.

Egy valamit biztosan kijelenthetünk a szlovákiai közélettel kapcsolatban: a 2000-es évek elmúltak, viszont azok hagyatéka továbbra is ránk hárul. Talán eljött az idő arra, hogy a (minimális) értékeket kimentsük mindabból, ami megmaradt. Ami viszont fontosabb, hogy a nemkívánatos közéleti üregeket, amelyek továbbra is kihatással vannak kulturális attitűdjeinkre – mind szlovák, mind magyar viszonylatban –, megtöltsük új értelemmel. A „spolupráca” fogalom átironizált tartalma vajon 1 százalékkal közelebb kerül a hitelességhez? Úgy gondolom, hogy erről még ne tegyünk elhamarkodott kijelentést.

Vegyük előlről az egészet! A köztársasági elnök nem félt állásfoglalni a „magyar kártya” mint politikai konfliktusok generálásához tökéletes eszköz kapcsán. Ehhez hozzáfűzte az általa több alkalommal is elismételt mondatot, hogy ő az ország összes állampolgárának elnöke kíván lenni, egy olyan társadalomnak, amelyben a fair play és az egyenlőség érvényesül. Természetesen ez mind szép és jó, viszont érdemes mérlegelni mindazt, hogy egy államfő mit tehet ennek érdekében. Talán nem túlzok azzal, hogy többünk számára az elnök egy nagy „csak”, vagyis csupán reprezentatív szereppel bír a közjogi méltóságok között. Mindemellett, ha megfigyeljük Čaputová mai érkezésének fogadtatását, annyit kijelenthetünk, hogy van jelentősége, nem is kevés. Másfél óra, de hatalmas gesztus, mivel bár Andrej Kiska ex-államfő is hivatalban lévő ideje alatt minden éven meghívást kapott Gombaszögre, sohasem tisztelte meg jelenlétével a szlovákiai magyar fiatalok legnagyobb gyülekezőhelyét.

A mérföldkő le lett téve a beiktatáson elmondott beszéddel, a kisebbségi tanácsadókból összeállt bizottsággal, most pedig a gombaszögi beszélgetéssel. Bár a második esetben meg kell jegyezni, hogy nem úgy történtek a dolgok, mint ahogyan Čaputová a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalával megegyezett, de azt az 1 százalékot megadhatjuk. Kérdés, hogy mint közösség, ezzel beérjük-e, illetve a nemzetgyűlés – és főként a kormány – mennyire faragna le ebből. Külpolitikai viszonylatban érezhetőek leginkább a szlovákiai politikum kommunikációhiánya vagy éppenséggel szándékos félreinformálásai. Az ország közjogi méltóságai által aláírt nyilatkozat Szlovákia külpolitikai irányvonaláról és mindannyiunk Kapitányának meghívói Kelet felé a Szlovák Nemzeti Felkelés évfordulója alkalmából rendezett állami ünnepségre. Ez csupán egyetlen eset, várhatjuk a többit, választások előtt vagyunk. De még mennyire. Ahogyan az elnöknő mondta: „a legautentikusabb hang“ lenne egy adott magyar érdekeltségű párt a pozsonyi parlamentben a választásokat követően, amely állítással egyetérthetünk. Igen, jó is lenne. A közvélemény-kutatások könnyen befolyásolhatnak döntésünkben, viszont jelenleg Szlovákia legnagyobb lélekszámú nemzeti kisebbsége úgy tűnik, képviselet nélkül marad a nemzetgyűlésben. Szórványmagyarságból származván, tapasztalataim alapján a pitiáner személyeskedés egyfajta vírus különböző mikroközösségekben, ami a makroviszonylatban is erőteljesen érezhető. De persze, lényeg az autentikus hang...

Gesztusok tekintetében érdemes megemlíteni a (cseh)szlovákiai magyarság korai történetéből egy rövid szakaszt. 1930-ban Tomáš Garrgiue Masaryk elnök Losoncon jelentette be, hogy 1 millió koronát adományozott egy magyar kulturális és tudományos társaság létrehozására, amelyből létrejött a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság, közismertebb nevén a Masaryk Akadémia. Többek között az a Győry Dezső tevékenykedett, aki elsők között szólaltatta meg a teljesen új helyzetbe illeszkedő ifjú magyar értelmiséget, az „újarcú magyarokat”. Gombaszög a két világháború között ideális helyszínt biztosított a közéleti témák iránt fogékony magyar fiatalok számára rejtett elhelyezkedése miatt. Ma pedig az ország államfőjét hallgathattuk a Tóth Károly sátorban.

A kérdést feltehetjük megint: új korszakot köszönthetünk? Erre talán maga az államfő adta meg a választ: demokratikus módszerekkel lehet csak orvosolni a kisebbségek problémáit. Mégis idő kell ahhoz, hogy odafenn is átlássák a nemzeti kisebbségeket, mint tolmácsok és közvetítők szerepének jelentőségét. Ezúton úgy gondolom, egy laza köszönetet mondhatunk Čaputovának a gesztusért. Mégis várnunk kell még, ahogyan eddig is vártunk arra, hogy a formalitásokból gyakorlat legyen. A részleges bizalom megvan. És talán az 1 százalék...