Idén – hosszú kihagyás után – ismét a sztaff brigádot erősítem, a munka örömeibe szinte azonnal visszataláltam, hiszen újra a Médiasátor tagjaival írom a Vadalmát. Kicsit öregnek érzem magam, a szó legjobb értelmében, de nagyon az agyamba vésődtek kedves kolleginám, Zsuzsi szavai: ,,Lillácska háborús veteránként tér vissza a táborba”. Ezen amúgy sokáig nevetgéltem, de úgy érzem, igaza van. Sokat megéltünk már még Krasznahorkaváralján, amikor a rendezvényt is ott tartottuk. Kissé más volt az ottani tábor, kisebb, kevesebb résztvevővel, de mégis az első, meghatározó élményeim onnan származnak. Úgy döntöttem, hogy megosztom veletek gondolataimat.

Az idei táborba nagy örömmel és kíváncsisággal jöttem, mert tök izgalmas új emberekkel megismerkedni, számomra ez lételemként szolgál. Az első pár napon még csak a sztaff társakkal osztottuk meg a rakodás élményeit, tegnap azonban már a táborozók is megízlelhették a völgy adta lehetőségeket. Nincsen olyan tábor, amikor minden flottul megy, ezt el kell felejteni!

Volt egy kellemes, bizsergető érzésem, ami azt sugallta: haza érkeztem. Eleinte furcsállottam, de aztán rá kellett jönnöm, hogy a gombaszögi életérzés a hangulatával és lelkével magával ragadó. Már attól jó kedvem lesz, ha csak ránézek a környező dombokra, fákra, hallom a madarak csiripelését. Gondolom, nem csupán én vagyok így ezzel, hanem ti is, akik itt vagytok és buliztok. Ezért is nagyon jó itt lenni, szervezkedni, tenni-venni. Újra fel kellett ismernem, hogy ez hiányzott a teljességhez. Hálás vagyok, hogy befogadott a völgy!

Persze, akkor is tök jó, amikor építjük a tábort, mert családias jelleget kölcsönöz az egésznek. De akkor válik teljessé, amikor ellepik a mosolygós táborzók a kocsmateraszt, a chillt, vagy akár a G-pontot. Krasznahorka alatt éltem meg a kezdeteket és Gombaszög a folytatást jelenti számomra.